Counter Strike

Sokba került az OpTic-nak az új lineup, két versenyről is kizárták a csapatot


Az OpTic együttese drasztikus változáson ment át az elmúlt napokban, NAF és mixwell kivételével ugyanis mindenki elhagyta a hajót a zöldeknél.

Hazed egyelőre visszavonult a versenyszerű játéktól, RUSH és tarik pedig már a Cloud9 kötelékébe tartozik. Ha pedig egy csapatban ugye nem marad együtt legalább 3 player, akkor elveszítenek minden világranglista pontot és meghívást, amit eddig szereztek.

Pont ezt éli most át az OpTic, akik friberg, allu és Magisk kiegészülésével ugyan megvannak öten, de buktak minden eddig megszerzett eredményt, pontot és invitálást.

A DreamHack már ki is találta, kit hív meg a helyükre.

A másik verseny az ELEAGUE, ami miatt szomorkodhat az OpTic. A csoportjukba rajtuk kívül az SK-t és az Astralis-t hívták még be, szóval sok esélyük egyébként se lett volna, de azért mégis jobb lett volna ott lenni, mint otthonról nézni.

A nagy átalakítás eddig tehát csak lemondásokat hozott, reméljük hamarosan az eredmények is elkezdenek újra jönni a szebb napokat is megélt csapatnál!

Az első lépést már megtették, az ESL Pro League első játéknapján sima 2:0-ra nyertek a Ghost csapata ellen.

Nyitókép: HLTV

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva