Advertisement Gate sponsorship Gate sponsorship
PUBG

Getroitz továbbra is mindent tagad


3 napja írtunk először a WSE játékosáról, Getroitz-ról, akinek az accountján egy BattlEye ban jelent meg és új accounttal folytatta pályafutását. A játékos azt mondta a csapattársainak, hogy a WSE-től kapta az új accountját, ezért eladta a régit. Az eladásról nem szólt a szervezetnek, mint utólag a WSE közleményéből kiderült, ők nem támogatták új accounttal a játékost.

Erre Getro is reagált, beismerte, hogy nem kapott a WSE-től új accountot (bár ez a WSE közleménye után nyilvánvaló volt), állítása szerint csak nagyzolásból mondta ezt a többieknek. Azt pedig elutasítja, hogy csalt volna, állítása szerint eladta az accountot és nem tudta, hogy más kezében mi lesz a sorsa. Továbbá mivel éjszaka dolgozott, így nappal nem is látta a cikket, ezért reagált csak este. Ennek ellenére mindegyik PUBG csoportból kilépett, ahol belinkelték a nevét.

A játékos közleménye alatt kérték, hogy bizonyítsa screenshottal a történteket, nos erre 2 nappal később sor is került és ismét jelentkezett, immáron a bizonyítékokkal.

Getro ismerőse nem szeretett volna egy teljesen új accounttal kezdeni, emiatt inkább teljes áron megvette Getrótól az accountját 15 ezer forintért, amit még aznap sikerült bannoltatni a történet szerint. A beszélgetés már ott furcsa, hogy majdnem egy hónap után így ír rá egy ismerőse, hogy megvenné az accountját, majd Getro többször is kiemeli, hogy reméli, hogy nem fog csalni az ismerőse. Ez már önmagában is furcsa, ha tudta róla, hogy korábban csalt, akkor miért nem adta el másnak? Az account átadását követően pedig 24 órán belül már ott is volt a ban, tehát ki sem próbálta igazán a játékot, máris csalt volna?

A screenshotok hitelességét némileg kétségbe véve elkértem Getroitz-tól a képernyőmentéseket tömörítetlen .png formátumban, aminek az elemzéséből akár többet is megtudhattunk volna, de nem válaszolt a megkeresésemre. A Facebookos képekből sajnos nem lehetett sokat megtudni az oldal tömörítési eljárása miatt, pedig GetZ, grafikus szakértő alaposan utána nézett a dolgoknak. Közben Antal tájékoztatott, hogy 2 kattintással átírható bármi, amit a böngészőben látunk, ehhez pedig semmiféle programozói vagy grafikusi tehetség sem kell, csupán pár perc utánjárást igényel az alábbi művelet.

Mindezek után nehéz egyértelműen nyilatkozni a dolgokról, mindenki döntse el maga, hogy hisz-e a játékosnak vagy sem.

Külön köszönet Antalnak és GetZ-nek a segítségért!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva