Advertisement Gate sponsorship Gate sponsorship
Hearthstone

Íme a legérdekesebb deckek a selejtezőről, hétvégén nézhetitek majd őket


Ahogy arról délelőtt már olvashattatok, most hétvégén rendezik a harmadik regionális selejtezőt a júniusi Summer Championshipre: ezúttal az ázsiai-óceániai régió a soros, ahonnan – Európához és Amerikához hasonlóan – szintén négy játékos fogja kvalifikálni magát a közelgő vb-selejtezőre.

Korábbi cikkünkben kiemeltük, hogy jelentősen beszűkült a versenymeta az elmúlt két hétben, hiszen amíg az európai selejtezőn még 27 féle deck volt a mezőnyben, addig mostanra ez a szám 18-ra csökkent. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy nem lesznek érdekes deckek az Asia-Pacific Summer Playoffs-on!

Az alábbiakban azokat a paklikat emeltük ki a mezőnyből, amikkel mindössze 1 vagy 2 játékos indul, emiatt ritkaságnak számítanak majd.

Murloc Mage (Alkaiser)

Sokan felkapták a fejüket a Murloc Mage láttán, pedig valójában nem újdonság: Apxvoid próbálkozásairól például mi is írtunk korábban. Ettől még persze ez lesz az egyik legérdekesebb deck a versenyen. Amit mindenképp meg kell jegyeni az Alkaiser által használt verzió kapcsán, hogy nincs benne a Book of Specters vonal, vagyis egy sallangmentes, lényes Tempo deckről van szó, néhány hasznos spellel megtámogatva.

Alkaiser paklija

Secret Hunter (CitizenNappa, Ender)

A Secretekkel felálló, inkább az Aggro, mint a Midrange irányába hajló Hunter a ladderen sem túl gyakori vendég, versenyen pedig egészen meglepő – az meg pláne, hogy ketten is bevállalták. A Secretkeeperben rejlő brutális snowball-potenciál adja meg ennek a verziónak az igazi erejét, meg persze az Emerald Spellstone, ami egy csapásra visszaállítja az elbukott boardot – vagy ha nem kell félni a cleartől, akkor még nagyobb előnyt teremt.

CitizenNappa paklija

Shudderwock Shaman (FroStee)

A Shudderwock deckek mostanra sokkal letisztultabbak lettek, mint a megjelenéskor: nem támaszkodnak annyira erősen a kombóra, mint eddig, inkább csak egy erős lategame kártya szerepét tölti be a Legendary, ami magában meg tudja nyerni az elhúzódó meccseket. Nincs ez másképp FroStee elementálos Shamanja esetében sem.

FroStee paklija

Recruit Warrior (FroStee)

FroStee úgy tűnik, hipster fokozatba kapcsolt, hiszen egy Recruit Warrior is lesz a lineupjában, amit szintén nem használ más rajta kívül. A Warrior-mester Fibonacci által is pörgetett deck a Gather Your Party-val és Woecleaverrel előrántott nagy minionokra épít, melyek számára a Dead Man’s Hand extra alapanyagot is tud gyártani, ha éppen úgy jött ki a húzás.

FroStee paklija

Big Spell Mage (DacRyvius)

A Big Spell Mage alapjáraton nem számít nagy különlegességnek, a versenyre azonban csak egy játékos vállalta be, ezért ezt a decket is kiemeltük. Maga az összeállítás sok érdekességet nem tartogat: a ladderen leggyakrabban szembejövő változattal próbálkozik DacRyvius.

DacRyvius paklija

Spell Hunter (ABS0L)

A Spell Hunter hasonló helyzetben van, mint a Big Spell Mage: egy, a Hero kártyára nagyban építő kontroll pakli, amit csupán egy játékos vállalt be, ABS0L az illető.

ABS0L paklija

Miracle Rogue (DacGyong)

Végül, de nem utolsó sorban maradt még itt nekünk egy Miracle Rogue DacGyong tálalásában, ami az Odd és a Quest rugók árnyékában meglehetősen ritka vendég ladderen, de azért a versenymetában szeretnek vele próbálkozni.

DacGyong paklija

Aki mind a 71 játékos lineupját szeretné megtekinteni, az az alábbi linkre kattintva nézheti meg a paklikat.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva