CSGO
"Elég szemét dolog utólag leírni egy ilyet" - GuardiaN is üzent a Major miatt síró csapatoknak
"Elég szemét dolog utólag leírni egy ilyet" - GuardiaN is üzent a Major miatt síró csapatoknak
A Major első szakaszának zárásával az elégedetlen hangok is feltörtek a játékosokból. Főleg a kieső együttesek panaszkodtak a lépéshangok hiányának hibájára, de persze a továbbjutó együttesek is húzták a szájukat miatta. A leghangosabb viszont a North kapitánya, MSL volt a bug miatti kirohanás során:
"Ez volt a legrosszabb Major, amin valaha részt vettem. Rettenetes volt az FPS-ünk az egész versenyen, az első két körben amikor kikaptunk a fülesünk is rossz volt. Nem hallottuk a lépéseket se a csapattársaktól se az ellenféltől. A mindent eldöntő meccsen 20 percig teszteltük, hogy hallunk-e lépéshangokat, de nem volt meggyőző a végeredmény."
MSL elmondása szerint tehát a technikai feltételek kicsit sem voltak adottak egy Major szintű rendezvényhez. Keményen bírálta a rendezőket, ráadásul ennyinél még nem is állt meg.
"Nem emiatt estünk ki, mert a feltételek mindenki számára pocsékok voltak, egyenlően rosszak voltak az esélyek. Csupán csalódott vagyok, hogy egy Majoron ilyen megtörténhet. Remélem a későbbi szakaszokra rendbe teszik a dolgot, és a jövőben minden Majort az ESL rendez majd."
"No offense, de elég szemét dolog ilyet írni, ennyi lejátszott meccsel és nappal később. Inkább akkor fordulj a közösségi médiához, amikor felüti fejét a hiba, ne pedig utólag. Ezzel a szervezőkön is nagyobb a nyomás, hogy helyrehozzák a dolgot, de így semmi értelme."
GuardiaN válaszát alátámasztják a tavalyi PGL Majoron történt hibák orvoslásai is. Shroud is Twitteren panaszkodott a hiányzó driverekre, másnapra kész volt. Coldzera is Twitteren sírt a szerinte gyenge videokártyákon, másnapra az összes gépben kicserélték. MSL viszont az utólagos odaszúrást választotta, a FaZe AWP-se szerint "szemét módon". Több oldalról is elgondolkodtató a dolog, hiszen az sem éppen a legtisztább, amit GuardiaN javasol. Nekimenni egy szervezőnek verseny alatt, rákényszerítve a közösségi nyomással, kvázi zsarolva a nyilvánossággal, hogy azonnal javítsa a dolgot. De eredményességben tény és való, hogy sokkal kifizetődőbb azonnal lázadni egy ilyennel szemben, ha gyors megoldást szeretnénk. Fontos megemlíteni, hogy GuardiaN nem arra buzdít, hogy ne sírjanak a csapatok. Hanem hogy akkor sírjanak, amikor még lehet javítani a dolgon, mert utólag már teljesen felesleges. Ebben azért lássuk be, bőven van igazság.
Ajánljuk még
2800 feliratkozó
Feliratkozom
Olvastad már ezeket a cikkeket?

Shroud: "A szponzorált tartalom nem azt jelenti, hogy eladtad magad!"

Shroud szerint nem adják el magukat a szponzorált tartalmat gyártó streamerek.

Ösztönös zseni! Neymar bénázással és pánik késeléssel is lehozta az 1v4-et

A világsztár focisták showmeccsét végül Neymarék nyerték, majd csúnyán kikaptak a Furia ellen.

Akciófigyelő: Egy sziget, tele kalandokkal, ráadásul most mindezt ingyen!

Az Epic a kalandjátékok szerelmeseit is szerettel várja.

VAC pornó: Elkapta a rendszer, 300 ezret bukott azonnal

Kockáztatott és több, mint 1000 $-t bukott a csaló játékos.

Kamu képpel akarták perelni az Epic-et - Felrobbant a Fortnite közösség

"Nem szabad mindent elhinni, amit az interneten olvasunk" - Petőfi Sándor

×
×

KEDVES LÁTOGATÓ!

Örömmel osztjuk meg veled a hírt, hogy a gamer.hu szintet lépett és METABRO néven folytatja tovább működését. Az eddig megjelent tartalmakért, a közvetítések során gyűjtött pontjaidért és izgalmas újdonságokért ezentúl gyere a METABRO.HU oldalra!

GO WITH THE BRO