Fortnite
Ezek miatt NEM LESZ Fortnite gyilkos hosszú távon az új Apex Legends
tamas-biro - Tamas Biro - 2 hónapja
Címkék: fortnite apex legends fortnite apex legends
Ezek miatt NEM LESZ Fortnite gyilkos hosszú távon az új Apex Legends
Az Apex Legends és a Fortnite között tény, hogy rengeteg a hasonlóság. Főleg az ingyenesség és a Battle Royale-ra építő játékmenet miatt. Illetve az Apex rengeteg korábbi Fortnite streamert vonzott magához, ezért a sokan már most a legnagyobb riválisoknak kiáltották ki őket.
Ezek alapján azonban még kár lenne egy kalap alá venni a két játékot, ez csak a felszín.
Egy kicsit mélyebbre ásva tisztán látszanak a két játék alapvető különbségei. Azok a különbségek amik miatt mindkét játéknak meglehet a maga tábora, és szépen dübörögnek majd egymás mellett.

A Fortnite elérhetőbb játék, mint az Apex

A Fortnite szinte minden platformon elérhető, PC-től a konzolokon át a mobilig. Az Apex ezzel szemben se mobilon, se Switch-en nem játszható, ráadásul sokkal erősebb gép kell hozzá, mint a Fortnite-hoz.
Az EA ajánlása szerint az Apex-hez minimum Intel i5 3570K és GTX 970 kell, ami már önmagában is 100 000 forintos tétel.

A kezdeti játék sokkal összetettebb az Apex világában

A Fornite fegyver rendszere pofon egyszerű. Felveszed a földről a fegyvert és a lövedékeket, amíg van hely az inventory-dban. Majd szétrombolod a tereptárgyakat, ha nyersanyagra van szükséged, és ezekből építesz. Az Apex ezzel szemben tele van fegyverre csatolható kiegészítőkből, amik különböző ritkaságúak, és más-más hatással bírnak a fegyverre. Emellett több féle karakteret is választhatunk, saját skillekkel.
A Fortnite tehát sokkal jobban támogatja a kezdőket és amatőröket.

A Fortnite család-barát

Elég csak a két játék korhatár besorolását megnézni. A Fortnite 12-es ajánlással megy, az Apex viszont 16-os karikával. De maga a játékmenet is indokolja ezt a különbséget, az Apex-ben keményebb helyzetek is akadnak, a Forntite szimpla lövöldözéseihez képest.
Ez a szempont a tartalomgyártásban és a versenyszervezésben is fontos szempont lehet a jövőben.

Az Apex Legends nem ugyanúgy free to play, mint a Fortnite

Mindkét játék ingyenesen letölthető és játszható, ez tény. De a Fortnite-ban szereplő valuta, a V-Bucks egyedül skinek vásárlására jó. A kinézeten kívül semmilyen előnyre nem tehetünk szert ennek köszönhetően. Az Apex Legends-ben ezzel szemben pénzért is kiválthatóak olyan karakterek, amik teljesen mást tudnak az ingyenes karakterekhez képest. Itt tehát már picit előjön a pénzért megváltható előny kérdése.
Végeredményben tehát nem gondoljuk, hogy az Apex lesz a nagy Fortnite-gyilkos Battle Royale.
Sokkal inkább a PUBG és a CoD játékosok lesznek a célpontok, nem a Fortnite rajongók, akik eddig is az egyszerűsége miatt szerették a játékot.    
Ajánljuk még
2800 feliratkozó
Feliratkozom
Olvastad már ezeket a cikkeket?

Kispadra került DeadFox

Rendkívül szomorú hírt adott ki a HellRaisers.

1100 V-Bucks, tematikus Wrap, Pickaxe és küldetések? - Ez az Inferno Bundle!

Újabb kihívásos Bundle csomaggal jelentkezik hamarosan az Epic Games!

2 új Nintendo Switch modell érkezhet a boltokba

A The Wall Street Journal szerint 2 új Switch modell érkezhet, és mindkettő még 2019-ben!

×
×

KEDVES LÁTOGATÓ!

Örömmel osztjuk meg veled a hírt, hogy a gamer.hu szintet lépett és METABRO néven folytatja tovább működését. Az eddig megjelent tartalmakért, a közvetítések során gyűjtött pontjaidért és izgalmas újdonságokért ezentúl gyere a METABRO.HU oldalra!

GO WITH THE BRO