Tech

Az AMD megerősítette: Hamarosan érkezik a Ryzen 3. generáció


Az AMD új processzorait már 2018 év vége óta mindenki tűkön ülve várja. Leleplezték már szinte az összes típus specifikációját és nemrég az árakat is megtudhattuk, ami miatt még inkább felkerült a vásárlók térképére az új Ryzen. Az AMD mindeddig nem igazán szólalt meg az új processzorokkal kapcsolatban, noha a bejelentés a Computex 2019 idejére várható, ami május végén veszi kezdetét. Most viszont az AMD tartott egy beszámolót a befektetőinek, amiben végre elismerték: tényleg még idén megérkezik a Ryzen 3. szériája.

Sajnos a konkrét dátumot még nekik sem árulták el, csupán annyit tudunk, hogy az év közepén fog érkezni. Ez azt jelenti, hogy egyre biztosabb a Computex 2019-en való bejelentés, hiszen az már bőven a második negyedévre esik. Jó esetben tehát júniusban már beszerezhetjük az újdonságokat. A 31 ezer forintos 6 magos, 12  szálas új Ryzen 3 szinte biztos, hogy best buy lesz, feltéve ha igazak a kiszivárgott árcédulák. Az Intelnek ideje lesz hamarosan valamit lépnie, ugyanis még mindig viszonylag magas áron kínálják a portékáikat, amióta pedig az AMD árat csökkentett, az Intel részesedése is egyre szűkül a konzumer piacon.

A prezentációból az is kiderült, hogy még idén jönnek a 3. generációs Threadripperek, amelyekkel a gépükön dolgozókat célozzák. Ezek feltehetően csupán év végére fognak megérkezni, de sajnos egyelőre semmilyen információt nem tudunk róluk.

Ezt olvastad már?

Így kell ezt AMD! – Kiszivárogtak a 3. generációs Ryzenek árai

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva