Fortnite
FaZe Cloak kiborult az Epic-re – Mégis mi alapján időzítik a frissítéseket?!
FaZe Cloak kiborult az Epic-re – Mégis mi alapján időzítik a frissítéseket?!
Cloak már régóta stabil alakja az amerikai Fortnite közösségnek, s az egyik legkiemelkedőbb játékosa is egyben. Tfue-val karöltve egy halom versenyt nyertek már, s legutóbb is éppen a Fortnite világbajnokság kapcsán akadt ki. Stream közben beszélt a nézőivel egy újabb felbontás változtatásról, amit épp a World Cup előtt találtak a játékosok, a nyújtott képernyő alternatívájaként. A nyújtott képernyőt az Epic Games összességében a nézői élmény miatt tiltotta be a kiadó, nem szerették volna, ha „csúnya” játékképet streameltek volna az indulók a verseny során.

„Ez a felbontás jól néz ki. Ráadásul 1920-as!”

Cloak öröme nem volt túl hosszú, a nézői azonnal visszafogták a lendületét, ugyanis az Epic kevesebb mint 30 perc alatt hotfixelték a szóban forgó felbontást és már az is tiltott módosításnak minősül.
Nem is kellett több Cloaknak, rendesen kiborult, ugyanis véleménye szerint az Epic olyan dolgokkal foglalkozik súlyozottan, amikkel egyáltalán nem kéne, s mindezek mellett pedig hemzseg a játék az olyan jellegű hibáktól, amelyek ténylegesen befolyásolják a felhasználói élményt. Tényleg sok még mindig a hiba a játékban, de az Epic Games védelmében azért említsük meg, hogy az elmúlt hetekben több kisebb frissítés is érkezett, ami igyekezett stabilabbá tenni a játékot a World Cup előtt.  

 

 

 
Ajánljuk még
×