Samsung Note 10+
Samsung Note 10+
CSGO
Tartalék accounttal játszott a versenyen, majd feloldották az amerikai profi VAC BAN-ját
Tartalék accounttal játszott a versenyen, majd feloldották az amerikai profi VAC BAN-ját

Drone története tökéletes példa arra, hogy extrém kivételek tényleg léteznek. De kezdjük is rögtön az elején. Az amerikai játékos június elsején kapta meg kitiltását, így innentől az összes VAC által felügyelt szerver ledobta main accountját.

Állítása szerint persze tévesen reportolták.

Itt jön az első kivétel, ugyanis a Major kvalikat szervező FACEIT adminok hittek neki, és megengedték, hogy tartalék accounttal induljon a versenyen. Egy nappal később már be is jelentette, hogy ott lesz a kvalin, miközben main accountján továbbra is ott virított a ban. Egy olyan platformon, ahol a multi account miatt folyamatosan bannolják az emberek.

Aztán jön is rögtön a következő kivétel, hiszen nem sokkal később feloldották a VAC BAN-t. Ilyet is csak a legendákban szoktunk hallani, ezer évente egyszer, de most itt történt a szemünk előtt. A fejlesztők két nappal a kitiltás után feloldották a main accountot.

Az esetnek több tanulsága is van, például hogy jogtalan bannolás esetén tényleg ne hagyjuk magunkat. Aki teljes biztonsággal igazolni tudja ártatlanságát, annak van remény. Sokat segít továbbá a nyilvánosság, hiszen ha Drone nem jelöli be az adminokat Twitteren, lehet sose tudtak volna az esetről.

Ettől függetlenül persze továbbra is igaz, hogy az "ártatlan vagyok" típusú reklamációk 99%-a csak kamu.

De a valóban ártatlanok számára jó hír, hogy van visszaút.

Ajánljuk még
×