Samsung Note 10+ Advertisement
Samsung Note 10+
LOL
Komolyan megpiszkálja a metát a 9.12-es frissítés - Tizenkét hős fog változni!
Komolyan megpiszkálja a metát a 9.12-es frissítés - Tizenkét hős fog változni!

Nagyon úgy fest, hogy a Riot Games végzett a 9.12-es ciklus előkészületeivel, s már körvonalazódik előttük is, hogy pontosan mire lehet majd számítani a League of Legends soron következő frissítésében. Többek között ekkorra várjuk az új Mordekaiser VGU-t, ám Riot Repertoir tweetjei szerint nem kell beérnünk ennyivel, Morde mellett még másik tizenegy karakter számíthat módosításokra.

Ezúttal a nerfek felé dől a mérleg, ám elnézve, hogy kik kapják, összességében mindezt nem sajnáljuk. Az alsó sövényes metán látszólag komolyan ügyködik a fejlesztőcsapat, két támogató és két lövész is buffot kap hamarosan, mellettük pedig Zac nyeri vissza a több évvel ezelőtt megváltoztatott játékmenetét. A Karma és Lulu buff mellé, Caitlynt és Ashe-t terelte pozitív irányba a kiadó.

A nerfre várók csoportja hat fősre duzzadt, itt vannak olyan hősök, akiket megértünk, ám olyan is, akikre nem számítottunk volna. Biztos volt, hogy Sylas-nek és Aatroxnak gyengülnie kell, ezt szépen be is tartotta a Riot, érkezik is a nerf mindkét hősre, olyannyira, hogy Aatrox a folyamat során majdnem elveszítette az újraéledését, ám Repertoir elmondta, végül ezt az ötletet elvetették, legalábbis most még nem fogják élesíteni.

Nautilus nagyon erős és opresszív a játék elején, így nála sem volt meglepetés a nerf bejelentése, gyengítik a Q sebzését, hogy könnyebben lehessen ellene lanelni boton.

Ryze újabb mini reworköt és gyengítést kap, ez is ha úgy vesszük menetrend szerinti volt, elvégre már igazán rég nem változtatott semmit a kiadó a karakteren, már féltünk, hogy valami nincs rendben házon belül. Irelia és Yuumi helyzete viszont számomra meglepő volt.

Irelia egy erős karakter, ez tény, de az elmúlt hónapokban folyamatosan gyengítgették, sőt már nem is minden aspektusa működik úgy a hősnek, mint a VGU-jának megjelenésekor. Számomra stabilnak tűnt a hős, de hát úgy tűnik ezzel nem ért mindenki egyet.

Yuumi pedig hivatalosan is a játék legrosszabbul teljesítő karaktere, függetlenül attól, hogy milyen szinten játsszák. Néhány napja írtunk arról egy cikket, hogy Yuumit néhány profi túlzottan erősnek gondol (a kitje miatt), ám ez a vélemény a tények ellen megy, ami pedig az, hogy a játékstatisztikák alapján nincs még egy olyan hős jelenleg, ami olyan gyengén teljesítene, mint Yuumi. Mindezek után bejelenteni egy nerfet szerintem több, mint meglepő...

Ezt olvastad már?

 

Olvastad már ezeket a cikkeket?

Így nézne ki a Doom főhőse a valóságban

Egy kedves régi ismerős, a múltból.

Kevesebb meccs, még kevesebb rangadó: a közösség fellázadt a BLAST Pro ellen

Érdekes összevetés terjed a BLAST Pro sorozat hatásairól, amivel sajnos nehéz vitatkozni.

Hamarosan jön a PvE mód az Apex Legends-be? - A fájlok alapján nagyon úgy tűnik!

Lehetséges, hogy hamarosan nem csak játékosok ellen küzdhetünk az Apexben.

HSbox-image

Aggro Priest? A buffok után simán elképzelhető!

Az Extra Arms baromi erős lehet.

×