LOL
Visszakozott a Riot Games - Nem fog megjelenni a Teemo rework
Visszakozott a Riot Games - Nem fog megjelenni a Teemo rework

Érdekes bejelentést tett a Riot Games az éjjel, a négy hónapja tartó Teemo rework tesztidőszaknak vége, a visszajelzések alapján a teljes munka a kukában végezte.

"Nagyon sok visszajelzés érkezett Teemo módosításairól, ezek alapján pedig végül úgy döntöttünk, nem élesítjük a változtatásokat."

 

A Riot Games egyik munkatársa, Jag, elmondta, túlságosan megosztóra sikeredett az új verzió, többen imádták, ám legalább ennyien gyűlölték is, az ilyen jellegű kétes helyzetet meg nem szerették volna átemelni az éles szerverekre.

Érdekesek voltak egyébként Teemo változtatásai, az E képessége például helyet cserélt a passzívjával, így a mérgezés mint passzív volt tesztelve, a láthatatlanság pedig egy aktív volt, amit mozgás közben is használhattunk a yordle-lel.

Sőt, Temmo ultija is kapott egy kis módosítást, sokkal több gombát cipelhetett magával, amik ráadásul még több életerővel is rendelkeztek. Persze ezt ellensúlyozván a Q és az ulti összességében kevesebbet sebzett.

Összességében nem hangzik rosszul az elvetett módosítás, ám tökéletesen megértjük a Riot Games lépését. Egy olyan újítás, ami ennyire megosztja a közösséget, lényegében nem ér semmit, mert nem lendíti előre a játékot.

Ezt olvastad már? 

 

Olvastad már ezeket a cikkeket?

Akciófigyelő: 12 ezer forintos játékot húzhatunk be ingyen

Úgy tűnik, hogy ma őrültek háza van, ugyanis egy újabb remek játékot húzhatunk be ingyen.

Jövő héten érkezhet egy teljesen úgy fegyver! - Tovább bővül az SMG kategória?

A v9.10-es frissítés nemcsak Hot Spotot és kozmetikai tartalmakat hozott.

A PUBG stúdió igazgatója elárulta, hogy jelenleg min dolgoznak a fejlesztők

Az utóbbi időben nem túl kommunikatív a PUBG Corp.

Veszprémben folytatódik az országos gamer napok roadshow és retro konzol kiállítás

Következő állomásként Veszprémbe költözik a rendezvény, április közepén a Balaton Pláza is megtelik gamerekkel.

×