LOL
Komoly változásokon eshet át Ivern az előszezonban, közkedveltebb karakterré válhat
Komoly változásokon eshet át Ivern az előszezonban, közkedveltebb karakterré válhat

Blake Smith, a Riot Games egyik munkatársa egy meglehetősen érdekes Ivern változáslistával jelentkezett Twitteren. Az előszezonra tervezett módosítások egyáltalán nem véglegesek, könnyen lehet, hogy meg sem fognak érkezni az élő szerverre. De az jól látszik, hogy a kiadó igyekszik Ivernt egy kicsit közelebb terelni a közösséghez.

Az első módosítás-hullámban három területen változna Ivern. Általánosan távolsági karakterré tennék, valamint változna a W mechanikája és Daisy viselkedése is.

Ivern jelenleg közelharci és távolsági karakter is egyben, mindez attól függ, hogy bokorban áll-e vagy sem. Nos, ezen szeretne változtatni elsődlegesen a Riot, ugyanis úgy gondolják, hogy ez egy túlzottan erőltetett játékmechanika lett. Mindezért cserébe minden játékhelyzetben távolsági karakterré kívánják tenni, a W képességét pedig egy "csapat buffá" fejlesztenék. Jelenleg a W-t többnyire arra használják az Ivern játékosok, hogy megnöveljék a saját támadási távolságuk. Ha a jövőben Ivern alapvetően is ranged lenne, erre nem lenne szükség, vagyis több sokkal kreatívabban lehetne használni a bokrokat. Már csak azért is, mert az új verzió papíron a bokorban álló csapattársak támadóerejét is megnövelné.

Diasy, Ivern ultija megszűnne irányíthatóvá válni, vagyis azon a területen harcolna, ahova lehelyeztük. Persze lehetne terelgetni a Q képességünkkel és pajzsot is adhatnánk neki, mint most, de a szabad irányítás lehetőségétől megfosztana minket a kiadó.

Még az ulti nerf mellett is, véleményem szerint Ivern egy sokkal érdekesebb, többek által használt karakter lehetne így. Kíváncsian várom az előszezont! 

Ajánljuk még
×