Samsung Note 10+ Advertisement
Samsung Note 10+
CSGO
A forgatási hullám a FaZe-t is elérte - Két legenda is távozhat a csapatból
A forgatási hullám a FaZe-t is elérte - Két legenda is távozhat a csapatból

Véget ért a Major,  így a szokásos forgatási hullám is kezdetét vette.

A franciák után úgy tűnik, hogy az egykori sztárcsapat is új játékosokkal frissítené a jelenlegi állományát. Nem igazán tudunk meglepődni a menedzsment döntésén, tekintve, hogy a FaZe hiába van a HLTV-n a top csapatok mellett, az utóbbi időkben közel sem teljesítettek úgy, ahogyan azt elvártuk volna tőlük. A Majorön nem szurkolhattunk nekik túl sokáig, tekintve, hogy egyedül a mouzt tudták megverni, ezt követően a Vitality a CR4ZY és a Renegades is úgy gázolt át rajtuk, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva.

 A legfrissebb pletykák szerint pedig már Neo és Guardian nélkül gyakorol a csapat. Az ő helyüket a szebb napokat is megélt coldzera és a 18 éves lett fenegyerek, broky vette át. A hírek szerint viszont broky még csak próbajátékos, ha nem válik be, akkor az ENCE-ből ismert Aleksib veszi át a helyét. Kíváncsian várjuk az első közös mérkőzésüket. 

Ezt láttad már?

 

Ajánljuk még
Olvastad már ezeket a cikkeket?
×