Samsung Note 10+ Advertisement
Samsung Note 10+
LOL
A Nike bemutatta a 2020-ban debütáló hivatalos LPL szereléseket
A Nike bemutatta a 2020-ban debütáló hivatalos LPL szereléseket

Már egy ideje hivatalos, a Nike exkluzív szerződést kötött a kínai League of Legends ligával, az LPL-el, így ők azok, akik öltöztethetik a játékosokat. 2020-ban például már az összes csapat Nike mezben lép majd "pályára", mind a 16 csapat saját mintájú mezt kap.

Az alap színeknek a feketét, a fehéret, valamint a pirosat választották, ezeket kombinálták az összes csapat felsőjén. Természetesen minden mezen megtalálható lesz a klub logója, valamint az összes felsőn található V-alakú minta is klub-exkluzív lesz.

A Fun Plus Phoenix, a Royal Never Give Up, valamint az Invictus Gaming már az idei világbajnokságon az új Nike szereléseket fogja viselni, a maradék 13 klub csak a 2020-as Spring Split során ölthetik magukra először az új mezeket.

További érdekesség, hogy a Nike x LPL kollaborációból utcai kollekció is születik, ami a gamer-kultúrát igyekszik reprezentálni.

 

Ajánljuk még
×