Samsung Note 10+ Advertisement
Samsung Note 10+
LOL
Úgy tűnt a Riot Games is cenzúrázza a Worlds adásokat, Ryan Rigney Twitteren cáfolt
Úgy tűnt a Riot Games is cenzúrázza a Worlds adásokat, Ryan Rigney Twitteren cáfolt

Most már biztosan sokan hallottak a "Hongkong" esetekről. Sajnos manapság elkerülhetetlen téma a médiában a kínai különleges státusú kerületben történő zavargások. A hongkongiak felléptek a kínai politikai nyomás ellen, ez pedig országon belüli viszályt szított. Egy "politikai gaming" cikk bevezetőjének nagy vonalakban véleményem szerint elég ennyi, ahhoz, hogy értsük a kontextust.

Nemrégiben a Blizzard haragította magára a játékosokat azzal, hogy  egy, a hongkongi tiltakozók mellett kiálló Heartstone bajnoktól elvették a díját és még ki is zárták a versenyekről. Itt látszott meg először a kínai nyomás az esporton belül, a Blizzard nem merte bevállalni azt a helyzetet, hogy mindezek miatt bukják a kínai piacot. Elvégre onnan bődületes mennyiségű pénz folyik be a céghez.

Az éppen Európában folyó League of Legends világbajnokságon pedig jelenleg éppen a csoportkörbe jutott a Hong Kong Attitude, akik nevükből adódóan is a hongkongi oldalt képviselik. A Riot Games dolgozói a "Blizzard-helyzet" után nem mertek határozottan állást foglalni, így mint kiderült, maguktól cenzúrázni kezdték az élő műsort, nehogy valami komolyabb gond legyen abból, hogy folyamatosan elhangzik Hongkong neve az adás során.

Sokan úgy gondolták, mindez azért van, mert a Riot Games túlnyomó többségben a Tencent tulajdona, ami történetesen Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata. Ám ezeket a pletykákat Ryan Rigney, a Riot Games kommunikációs vezetője Twitteren cáfolta.

A Riot Games külön kérte a produkciós kollégákat, hogy a jövőben nevezzék nyugodtan nevükön a csapatokat, nem kell a Hong Kong Attitude nevet folyamatosan HKA-re rövidíteni. Kezdetben volt egy kis félreértés a cégen belül, de elmondása szerint most már egységesen halad majd tovább a műsor.

Erre bizonyíték a mai nap megjelent legújabb Worlds Newsflash, amiben Medic már rezzenéstelenül említi a Hong Kong Attitude csapatát.

 

×