League of Legends

Zven szabadon tárgyalhat a jövőjéről, a TSM elengedné jelenlegi lövészét


Ha valakit érdekel a LoL esport, az igazi Kánaánnak érezheti az offseasont, ugyanis ilyenkor rendesen felpörög a pletykagyár. A játékosok új lehetőségek után kutatnak, a csapatok pedig a jobb eredmény érdekében nem félnek változtatni. Európában már a tegnapi nap folyamán is komoly vándorlásokat jelentettek be, holott még csak most kezdődnek el a tárgyalások, a hétvégén ugyanis még nagyban dübörgött a világbajnokság. Upset, a német lövészcsillag elhagyta a Schalke-t, Youngbuck pedig, akit sokan az LEC legjobb vezetőedzőjének tartanak, a Fnatictól búcsúzott.

Most pedig úgy néz ki, hogy Zven, a TSM lövésze is kész a váltásra, Twitteren osztott meg a követőivel egy posztot, amiben azt részletezi, hogy 2020-ban hajlandó új csapat mezét magára ölteni, ebben pedig a klubja is támogatja.

Egy biztos, 2019 nem volt a legsikeresebb éve Zvennek, aki korábban már Worlds elődöntőt is játszott az Origen játékosaként. A TSM jelenleg igyekszik visszaszerezni a régi fényét, s úgy fest, ennek érdekében nem félnek változtatni. Itt már csak az a kérdés, hogy kivel pótolnák a dán játékost, újabb import érkezik, vagy Észak-Amerikából jöhet a megváltás?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva