Counter Strike

Magyar csapat nyerte az ESL téli Challenger ligáját!


A LvLUp Esport veretlenül jutott döntőbe, ahol nagy csatában 2:1-re gyűrte le a fehérorosz PGR-t.
A csapat felállása: bee, freamee, S3rGI, VeLuO, Zancu.

Igaz még csak november vége van, de az ESL CS:GO 5on5 Challenger League Winter már most révbe ért. A ligán előzetes kvalifikálással lehetett indulni, ezt a jogot a csapat az Open League Summer során vívta ki magának. Utóbbi júniustól augusztusig tartott, és a LvLUp veretlenül (5 győzelem) menetelt az elődöntőig, összesen egy pályát veszítve. A legjobb négy között is csak deflossal kaptak ki a német nVision ellen, mert nem tudtak kiállni. Jelentősége nem volt, hiszen már a negyeddöntőbe jutással bebiztosították a téli ligán való részvételt, immáron egy magasabb divízióba.

Ezt követően Zancu helyett Einstand jött csapatba, akivel az ICL 54. állomásán 4. helyig jutottak, illetve több Challenger Series (egykori Go4CS:GO) kupán is jól szerepeltek. A legutóbbi három részvételükből egyszer negyeddöntőig, kétszer fináléig jutottak. Utóbbi kettő egy-egy havi döntőt is eredményezett, melyből az egyik még hátravan.

Tanulmányai miatt Einstand távozott, helyette visszatért a csapatba Zancu, akivel pár napot követően jött is az első komolyabb megmérettetés: a PGR elleni Challenger League döntő. Az eseményen 20 csapat indulhatott, de csak tíz check-inelt be, közte a LvLUp és a szintén magyar Barbarian Barbers. Mindkét csapat eljutott az elődöntőig, ahol a LvLUp – hasonlóan a nyári Open League-hez – megint az nVision-t kapta. Most már játékra is sor került: bee és csapata simán, 16:3, 16:8 arányban hozta a két pályát.

Barbarian Barbers (Hunter, Sc0rch, Krisz, sNake, Feeder) kiesett a legjobb négy között, vesztüket a fehérorosz PGR (arhi, andrejke, madworld, aka, tens) okozta (13:16, 14:16).

Így hát jöhetett a végső megmérettetés: LvLUp vs. PGR

A döntőbe jutással már mindkét csapat kvalifikálta magát az ESEA S33 Intermediate divíziójába, ám még kockán forgott 500 euró. A BO3-as mérkőzésen a következő pályák kerültek elő: train, overpass, nuke.

TRAIN: A PGR nyerte a késkört, az iskolaköröket, és gyakorlatilag az egész CT oldalt kézben tartották. 11:4-el fordultak, mindemellé Zancunak még internetproblémái is akadtak. Emiatt sok-sok pause, és várakozás mellett zajlott a második félidő, amely során a magyarok még a bukott pisztoly ellenére is hoztak hat kört. A mini-comeback ellenére a mapot a PGR nyerte, 16:10 arányban. 0-1

OVERPASS: A LvLUp számára hazai terep, egyik kedvenc pályájuk. Ennek megfelelően végig domináltak, és könnyedén, 16:8-ra hozták a mapot. 10:5-tel fordultak, és még egy 3v1-ben elbukott pisztolykör, ill. egy 5v3 elvesztése is belefért, hiszen számtalan nagy egyéni megmozdulással (pl. ACE, több 4k, 1v3) sikerült ezeket kompenzálni. Kiemelkedett a mezőnyből VeLuO, aki 36 fraggel zárta a mapot.  1-1

NUKE: Mióta újra összeálltak, még nem játszottak itt. Ettől függetlenül egy 8:0-ás rohammal kezdtek, terrorból. Az ellenfél nem esett össze, rendezte sorait és sikerült kiharcolniuk egy 5:10-es félidőt. A winstreaknek itt nem lett vége, a PGR az iskolaköröket is elhozta, és 13:12-re még át is vette a vezetést. Hatalmas izgalmak közepette ismét jött a fordulat, ahogy a nagykönyvben meg van írva: az utolsó négy kört behúzta a LvLUp, így megnyerték a ligát. 2-1

Igazi döntő-hangulat: végigment a három pálya, és a decider nagyon szoros lett, de végül a magyar csapat örülhetett, amely így nemcsak hogy bejutott a soron következő ESEA Intermediate-re, de még 500 eurót is bezsebelt. Gratulálunk a srácoknak, és reméljük, hogy még sok hasonló sikerben lesz részük – akár már a jövő heti Challenger Series havi döntőn!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva