Gaming

Gyanúsan jól teljesített a virtuális versenyen, kiderült a trükk


Nem nagyon értették a versenytársak, aztán minden világossá vált.

Daniel Abt az Audi Formula E versenyzője, most a koronavírus miatt ők is virtuálisan, szimulátorral versenyeznek. Abt még sosem jutott a 15. hely fölé, legutóbb viszont 2. helyezett lett, ami a versenytársai figyelmét is felkeltette, gyanakodni kezdtek, hogy Abt valahogy csalt.

Végül utánanéztek az IP-címnek, így derült ki, hogy nem is Abt ült a szimulátorban, hanem Lorenz Hoerzing, a 18 éves profi szimulátoros. Ez természetesen szabályellenes, 10.000 euróra bírságolták és kirakták a versenyből. Pedig Zoomon is követték a versenyzőt, a versenyző arcát viszont nem ehetett látni a mikrofontól és más eszközöktől. Jean-Eric Vergne, kétszeres Formula E bajnok be is szólt a szervezőknek, hogy kezdjenek valamit Abt kameraképével, mert szerinte nem ő ül a kormánynál.

Abt végül nyilatkozott is, bocsánatot kért a csapatától és a rajongóktól, elmondása szerint komolyabban kellett volna vennie ezt a versenyt, annak virtuális mivolta ellenére. Nem ez az első eset, hogy egy versenyző nem veszi elég komolyan a szimulátort, korábban egy Nascar-versenyző rage quitelt:

Rage quitelt a NASCAR pilóta, mert nekimentek

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva