Valorant

Elképesztően szórakoztató lett a Valorant legújabb játékmódja!


Ha nincs sok időd játszani, akkor a Spike Rush kell neked.

Akik anno játszottak a Valorant zárt bétájával, azok pontosan tudják, hogy mennyire kevés játékmód volt elérhető a Riot taktikai lövöldéjében. A tegnapi nap folyamán viszont végre megérkezett a teljes verzió, ami rengeteg, ügynököket érintő változtatás mellett a Spike Rush módot is magával hozta, ami már ilyen rövid idő alatt is nagy kedvencünkké vált.

Sok játékos már a saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy a Valorant online meccsei legalább 30, de maximum 40 percig szoktak tartani. Mivel ilyen hosszú összecsapásokra nem mindig van idő, ezért a Riot megalkotta a Spike Rush játékmódot, amiben egy mérkőzés 8, de legrosszabb esetben 12 perc alatt lezavarható.

Ehhez természetesen kellett pár változtatás, így az új módban csupán 4 nyert kör kell ahhoz, hogy az adott csapat behúzza a meccset. Ráadásul vásárolni sem kell, hiszen körönként más fegyverekkel vághatunk bele az ellenfél aprításába, a csapat összes tagjánál van egy-egy bomba és a pályán elszórt boostokkal erősebb fegyvert, nagyobb mozgási sebességet/sebzést, vagy éppen újra elérhetővé váló képességet kaphatunk, ami rendesen megfűszerezi az eddig megszokott, taktikusabb játékmenetet.

Csatlakozz még ma folyamatosan épülő Valorant közösségünkhöz!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 metabro.hu | minden jog fenntartva