BoardGame

Szombaton tartják a tavasszal elhalasztott Társasjáték-fiestát a Csokiban


Szinte az összes kiadó összefogásával. Azon nem lepődtünk meg, hogy négy nappal előtte a Delta Vision visszadobta a részvételt.

Tavasszal tartották volna hazai társasjátékos élet egy hagyományos rendezvényét, a Társasjáték-fiestát, amit persze a koronavírus-járvány első hulláma miatt el kellett halasztani – illetve akkor még csak remélték a szervezők, hogy “csak” halasztani kell, és nem végleg törölni az idei alkalmat. Aztán augusztusban vettek egy nagy levegőt, és kiírták szeptember utolsó hétvégéjére a pótlást.

Akkor még nem igazán lehetett látni a második hullámot, melyben most szügyig gázolunk, de a nagyszabású játékos napot azért megtartják, hangsúlyozva a biztonsági intézkedéseket. A rendezvény majd’ az összes hazai kisebb és nagyobb társasjáték-kiadó szervezésében valósul meg, ami elég ritka felállás.

Pláne, ha hozzávesszük, hogy az a Delta Vision is benne volt a buliban egészen a seregszemle előtti negyedik napig, mely a négy legfontosabb és legaktívabb hazai kiadó közül a legkevésbé látható és elérhető (például a társasos helyek és médiumok számára – ki volt például Delta Vision-ös játék bemutatóján, vagy kinek adott tesztpéldányt a Delta Vision?). Ám négy nappal előtte le is mondták, a vírushelyzetre hivatkozva, így az ő játékait se kipróbálni, se megvásárolni nem lehet majd a Társasjáték-fiestán.

Így az A-games, a Compaya, a Gémklub, a Piatnik és a Reflexshop “maradt”, az ő játékaik, beleértve az újdonságaikat is, játszhatók lesznek a rákospalotai “Csokiban” (Csokonai Művelődési Ház, Budapest, XV. kerület, Eötvös utca 64-66.; itt volt augusztusban a Board Game 12 társasjátékfejlesztő-verseny is) szeptember 26-án, szombaton reggel 9 és este 10 között.

Mivel muszáj valahogy korlátozni kell látogatók létszámát, azt találták ki, hogy aki a csak a helyszínen váltható 300 forintos sétálójegyet veszi, csak fél órát lehet bent, és csak a vásárlótérben. Azt mondják, érdemes lesz csak ezért is odamenni, mert a kiadók fantasztikus akciókkal készülnek. Az 1500 forintos játszójegyért viszont már mindent lehet, shoppingolni és játszani. Bővebb infók a Facebook-eventen.

 

 

Győri és Para a társasjátékos trendekről:

“A társasjátékozás még csak most hangosodik”

 

 

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2020 metabro.hu | minden jog fenntartva