Call of Duty

Ekkora a különbség a régi és az újgenerációs Call of Duty: Cold War között!


Egyelőre nem jelentős a különbség, multiban viszont sokat jelenthet!

Sokan várták az új Call of Duty felvonást, ami ugyan nem nyitott a sorozat legnépszerűbbikeként, még így magáénak tudhatta a “digitálisan legtöbbet eladott” CoD játéka címet. Az újgenerációs konzolokra viszont még többen kíváncsiak, noha nem igen jutott belőle mindenkinek, így sokaknak egy darabig elmarad a next-gen CoD élmény, ami valamivel szebb ugyan mint a jelenleg is domináló generáción, a teljesítménybeli fölényen kívül viszont nem sokban emelkedik a PS4-es és az Xbox One-os verziók fölé.

Persze a generációváltás alkonyán még ne is nagyon számítsunk égbekiáltó eltérésekre, elvégre mindkét generáción megfelelően kell futnia, ezt a Call of Duty-s játékosközösség egyszer már megtapasztalhatta a 2013-as Ghost alcímű etappal is, és ez most sincs nagyon másképp. A magasabb, de leginkább stabilabb frame rate, a nagyobb felbontású textúrákon, illetve a gyorsabb betöltésen kívül nemigen kapunk többet.

Kivéve persze PlayStation 5-ön, ott ugyanis az újszerű ravaszok minden fegyver esetében másképp működnek, adott esetben pedig be is szorulhatnak. 

A játék különböző Xbox verzióit ElAnalistDeBits vetette össze, amin jól látható, hogy igazán next-gen élményre majd csak a jövőre érkező – remélhetőleg Modern Warfare folytatással fogunk kapni. Az Xbox Series S-en és Series X-en a betöltés egészen elképesztő, tényleg pár másodperc alatt vethetjük magunkat a harcok sűrűjébe, míg Xbox One X-en, de különösképp Xbox One-on ugyanez több mint fél percig is eltarthat. A frame rate az új Xboxokon stabilan 60 fps-en áll, ezt a One X a nagyobb csatajelenetek kivételével szintén hozza, de ilyenkor sem esik le 55 fps alá, a sima One alapgépen viszont előfordulhat, hogy beesik 40-35 képkocka alá is.

A Cold War Multiplayer módjában viszont már bőven elég lehet ez a különbség is, ugyanis jól tudjuk, hogy a kompetitív FPS-ekben döntő a magas és stabilabb képfrissítés, illetve a nagyobb felbontás (már ha van a háztartásban egy ahhoz megfelelő TV készülék).

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 metabro.hu | minden jog fenntartva