Gaming

13 év után a WoW egyik vezető dizájnere, Chris Kaleiki otthagyta a Blizzardot!


Ez a WoW már nem az a WoW...

13 hosszú és szép emlékekkel teli év után a World of Warcraft egyik vezető dizájnere, Chris Kaleiki otthagyta a Blizzardot. 

A fejlesztő karrierje szinte mesébe illő, hiszen a máig töretlen népszerűségnek örvendő MMO indulásakor még éppoly rajongója volt a játéknak mint ahogyan mi is, és csak ezután vált a csapat teljes értékű tagjává 2007-ben, hogy szeretett játékán dolgozzon egészen a Shadowlands megjelenéséig. Chris feladatai közé a kasztrendszerek kidolgozása és fejlesztése, illetve a PVP rendszer tökéletesítése tartozott.

A nehéz döntés meghozatalának hátteréről egy videóban mesélt, amiben elmondta, hogy hiába imádja a Blizzardot és a csapat tagjait, ő már nem érezte jól magát a stúdióban. Ennek nem a munkatársai az oka, hanem pont a WoW, ami egy olyan irányba fejlődött az utóbbi időben, melyet már nem érez többé magáénak, elidegenedett attól. Számos vezetői döntéssel nem értett egyet, és hiába voltak remek ötletei – amiket a játékosok visszajelzései alapján dolgozott ki -, azokból szinte alig, vagy semmi sem valósult meg.

Elmondta, hogy hiába jött vissza a klasszikus WoW a Classic-kal, az már sosem lesz ugyanolyan, hiszen a játék első éveiben meghatározó szerepe volt a klánoknak, amik nélkül egy ponton túl már nem lehet haladni, de mostanára már teljesen a háttérbe szorultak. Ezzel szerinte a játék elvesztette azt a lényét, melyet eredetileg képviselt, egy összetartó közösséget. A World of Warcraft szerinte már inkább szól az egyénekről és az NPC-kről, mintsem arról, hogy összehozza a játékosokat, és egy élő-lélegző világot teremtsen általuk.

“Ez már nem az a cég, ami 13 évvel ezelőtt volt…” 

Chris szerint a WoW legnagyobb problémája nem az, hogy már a játékosok sem tudják mi a koncepciója, hanem hogy az ott dolgozó fejlesztők sem. 2007-ben teljesen más volt a vállalat felfogása, és a játékosokhoz való hozzáállása, mostanra viszont óriásira duzzadt, nagyobbra mint amilyennek lennie kéne, ami önmagában nem lenne probléma, hiszen egy természetes folyamat, csak Chris szerint ez jelenleg olyan problémákat szül, melyeket jelenleg nem lehet orvosolni.

“Eszembe jutott, hogy miért is akartam anno ott dolgozni. Egy igazi virtuális világon akartam ténykedni, a részese akartam lenni. Persze a WoW még mindig a virtuális világok királya – ez már egy ideje így van -, de nem hiszem, hogy a Blizzard örökké viselni fogja a koronát, ahogyan azt sem hiszem, hogy képesek ismét kreálni egy hasonlóan óriási és meghatározó világot. Amit viszont tudok, hogy a részese akarok majd lenni. Részese akarok lenni a következő nagy virtuális világnak!”

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2020 metabro.hu | minden jog fenntartva