Gaming

Egy soha nem látott Tomb Raider remake került elő, amit most bárki kipróbálhat!


Az eredeti gárda dolgozott rajta, de végül sosem lett belőle semmi!

A Core Design 1996-ban igazán merészet húzott a külső nézetes akció-kaland Tomb Raiderrel, mellyel örökre beírta Lara Croft személyét a videojátékok történelemkönyvébe. Hiába vált viszont megkerülhetetlenné, a fejlesztések egy időben komolyan zátonyra futottak, köszönhetően talán a vezető fejlesztő, Toby Gard első rész utáni távozásának, nélküle pedig egyre csak kifogytak a használható ötletekből – úgy pedig a büdzséből.

Így történt, hogy a kissé félresikerült 2003-mas Angel of Darkness után a kalandornő jogai a Crystal Dynamics csapatához vándoroltak. Az újdonsült Tomb Raider fejlesztők nem lazsáltak, azonnal felkeresték Gardot, hogy segítségével hamvaiból támasszák fel Lara-t, melynek eredménye a kifejezetten remekre sikeredett Legend epizód lett.

Igen ám, csakhogy ezelőtt a Core Design már nekilátott a Tomb Raider 10. évfordulójára PSP-re tervezett remakejével.

A Core munkáját ezelőtt soha nem mutatták meg a nagyközönségnek, soha nem próbálhatta ki a fejlesztőkön kívül senki, illetve nem azonos a Crystal Dynamics által készített és a megjelenéssel pár hónappal megkésett Anniversary című remakkel. Míg az új fejlesztők az eredeti teljes újragondolásán dolgoztak, modernizálva annak majd minden elemét – kicsit könnyítve is ezáltal a formulán -, addig az eredeti gárda jóval hűbb volt az alaphoz, emiatt a grafikai megújításon kívül sokat nem terveztek változtatni rajta.

A kiadó Eidos – SCi Entertainment (később Square Enix) egymás mellé téve a két produktumot végül úgy döntött, hogy a Crystal Dynamics játéka jelenhet meg, felmondva ezzel az utolsó kenetet is a Core Desing-nak. Hogy ez jó döntés volt-e, avagy sem, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre az idő új fejlesztőket igazolta, az Anniversary ugyanis sikeresnek volt elkönyvelhető, mely utat nyitott a folytatásoknak, ezáltal pedig a 2013-mas rebootnak is.

A Core Design újraalkotásának prezentációs demóját az Internet Archive oldaláról tölthetitek le, méghozzá teljesen ingyen. Mivel PSP-s build-ről van szó, a telepítéshez kicsit trükközni kell, megijedni persze nincs miért, ugyanis egészen egyszerű műveletről van szó.

Az alábbi három videóban (Peru, Görögország és a Craft birtok) viszont letöltés nélkül nézhetitek meg, hogy hogyan is néz ki az eddig soha nem látott, befejezetlen Tomb Raider Remake, ami ugyan itt-ott hiányos, múltidézőnek tökéletes.

Készül a Tomb Raider 2 remake, ami soha nem volt még ilyen gyönyörű!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 metabro.hu | minden jog fenntartva