Gaming

Xbox Series X|S, avagy a valaha készült legjobb emulátor, amin minden is elfut!


Így kerül az összes konzolgeneráció összes játéka egyetlen helyre!

Szokás mondani, hogy az újgenerációs konzolok olyannyira közel állnak a PC-hez, hogy szinte már azok. Való igaz, hogy számos eddig csak PC-s közegben elérhető funkció áll már a PlayStation 5 és az Xbox Series játékosok rendelkezésére, a gépek alapvető felépítése is a “legszámítógépesebb”, amivel konzol valaha rendelkezett. No persze ezt már a kettővel ezelőtti generáció során láthattuk jönni, az Xbox 360-at nézegetve legalábbis biztosak lehettünk ebben.

A Microsoft már akkor is egy igen nyílt rendszert alkotott meg, amely akkoriban ugyan nem sikerült – a cég szempontjából – a legkifizetődőbb megoldásnak (gondolok a nem létező másolásvédelemre), de nagyjából ezt a fajta mentalitást kapta örökül az Xbox Series S és az X. Ez utóbbi esetében a nyíltságot persze nem a másolt játékokban vagy az RGH-zásban kell keresni, sokkal inkább az alapvetően Windows-on alapuló rendszerében, amit remélhetőleg a jövőben nem “patchelnek” majd ki.

Emiatt a nyitottság miatt történhet meg, hogy a videojáték konzolok történetében az Xbox Series típusú masinákon érhető el jelenleg a legtöbb játék, amivel egy játékos játszhat.

A visszafele kompatibilitásnak hála a legtöbb Xbox Classic és Xbox 360, illetve az összes Xbox One játékkal gond nélkül játszhatunk méghozzá úgy, hogy azokat valamelyest fel is javítja. Ez a hivatalos módja a régi címek futtatására Xbox Series-en, viszont van itt más is, mellyel szinte minden előző konzolgeneráció játékával játszhatunk, legyen az Nintendo 64-re, PlayStation 1-re, 2-re, PSP-re, Wii-re, esetleg GameCube-ra készült program – de ez már nem egy hivatalos módszer.

Az újgenerációs Xbox PC-hez igen közelinek mondható környezete megengedi ugyanis az UWP alapú RetroArch emulátor használatát. Korábban már írtunk arról, hogy használatával PS2-es címeket is játszhatunk az új Xboxokon, mára viszont több konzolgenerációval, úgy pedig játékkal is működik. Nem is akárhogyan, ugyanis az emulátorban a teljesínyen is állíthatunk, aminek köszönhetően a régi címek soha nem látott felbontásban tündökölhetnek.

ETA PRIME nevű videós mindezt remekül be is mutatja nekünk, méghozzá elég nagy merítésben.

Videójában (lentebb) elindít PSP, PS1, PS2 és GameCube játékokat is, melyek még az app(ok – PPSSPP-t is használ) korai verziójából adódóan közel sem hibamentesek, sőt, számos játékot nem tudott bootolni sem, de amit sikerült az egészen elképesztően festett. Ez azért is óriási, mert konzolos játékosként a régi játékokat megfelelő gép hiányában nem lehet játszani, de ha akadna is egy a háztartásban azok az újabb tévéken egyszerűen nem néznek ki jól, ha egyáltalán kinéznek valahogy. Az Xbox Series-ek viszont nemhogy képesek futtatni őket, de a készülékünk szintjéhez megfelelően még fel is skálázhatóak.

Arról pedig nem is szólva, hogy a PS5 jelenleg semmilyen módon nem képes futtatni a PS4-nél régebbi játékokat.

Az emulátorokkal természetesen még sok munka van, de a tény, hogy az Xbox Series X|S képes futtatni szinte az összes konzolgeneráció összes játékát egészen fantasztikus lehetőségeket nyit meg a vállalkozó szellemű programozók, úgy pedig előttünk, játékosok előtt.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 metabro.hu | minden jog fenntartva