Gaming

Teljes a hátraarc: nemhogy nem drágul a Gold, de pár játékkal anélkül játszhatunk majd!


Megfogadják a játékosok tanácsát!

Még tegnap számoltunk be arról a hírről, mely szerint a Microsoft – a 10 éve stagnáló díjszabásra és a megnövekedett költségekre hivatkozva – emel az Xbox Live Gold szolgáltatásának árán. Ez annak fényében, hogy a Sony nemhogy nem tervez hasonlót, de a platformjain a free to play (F2P) modellű játékokkal PS Plus nélkül is játszhatunk, illetve hogy már egy ideje a szolgáltatás mellé adott ingyenes játékok finoman szólva sem képesek kellő meggyőzőerővel szolgálni, különösen fájó, sőt, egyenesen eltántorító erővel bír.

A bejelentésük nyomán azonnal ellepték a Redditet és a Twittert az elégedetlenkedő felhasználók, akik kiemelték a Microsoft Xbox szervereinek közel katasztrofális állapotát, illetve azt, hogy míg PlayStation-ön olyan játékokkal mint az Apex Legends, a Fortnite, vagy a Call of Duty Warzone 0 forint ráfordításával, teljesen ingyen játszhatók, addig innentől kezdve bizonyos helyeken (de előbb-utóbb bizonyosan mindenhol) Xboxokon ugyanezért évi 120 dollárt, majdnem 35.000 forintot kell kifizetni.

A jogos elégedetlenkedés elérte célját, a Microsoft teljes visszavonulót fújt és úgy döntöttek végül, hogy nem lesz drágább a Live Gold előfizetés, sőt:

Hamarosan az F2P játékokat Xbox Live Gold nélkül is játszhatjuk majd!

Az érdekes 180 fokos fordulatnak több olvasata is lehet, hiszen mindez teljesen szembemegy azzal, amit legutóbb állítottak. Ennek fényében azok a játékosok, akik kifejezetten a fent említett játékok miatt voltak előfizetők hamarosan lemondhatják azt, mellyel a Microsoft egészen biztosan sokat veszít. Akkor legalábbis, ha az előfizetők számát vesszük alapul, egy másik nézőpont alapján viszont ez a döntés hozzájárulhat akár az Xbox Series S eladásaihoz, mivel ugyanezen játékosok számára mostantól az a konzol lehet a legjobb választás.

Bárhogyan is legyen, a Microsoft hátraarca mindenképpen üdvözölendő, és egészen jó látni azt is, hogy ilyen mértékben alapoznak a játékosok véleményére és visszajelzéseire. 

A Microsoft hivatalos bejelentése ITT olvasható el.

Megérkezett az 1.1-es patch, a Cyberpunk 2077 eddigi legnagyobb frissítése!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 metabro.hu | minden jog fenntartva