Gaming

Egészen erősek lesznek februárban a PS Plus mellé adott ingyen játékok!


A Sony a februári PS Plus játékokat sem aprózza el!

A Microsoft után a Sony is lerántotta a leplet a februári PS Plus előfizetése mellé adott ajándék játékairól, és bizony 2021 második hónapjában is több mint elégedetten bólinthatunk.

Ahogyan azt előző hónapokban már demózhattuk, úgy most is a három játékból egyet kizárólag a PlayStation 5 játéksok kapnak majd. Ez nem más, mint a könnyed, de rendkívül szórakoztató – hero based – multis mókának ígérkező Destructon AllStars lesz, de erről egy ideje tudhattunk már, sőt, korábban tüzetesebb bepillantást is nyerhettünk az autók köré épülő akciózásba.

A következő játék, melyet minden előfizető megkap a Remedy remeke, a Control lesz, méghozzá az Ultimate Edition! Ez a kiadás az alapjáték mellett az összes kiegészítőt – az FBC mélyére kalauzoló Foundation-t, és az Alan Wake történetét továbbszövő AWE-t – tartalmazza, sőt, még a PS5-re hamarosan érkező, a látványvilágot nem kicsit feltupírozó next-gen frissítést is.

Az utolsó cím a PS4 egyik legjobb exkluzíva – ami sajnálatos módon valamiért nem kapott akkora figyelmet, amekkorát megérdemelt volna ( de talán majd most) -, a Concrete Genie lesz, ami varázslatos látványvilágával, de igen komoly mondanivalójával bizonyosan le fog venni mindenkit a lábáról. A PS Plus mellé adott verzió tartalmazza a két extra módot is, ami kifejezetten a PS VR tulajdonosoknak lehet örömteli hír.

A játékokat február 2-től egészen március 1-ig tölthetitek le ingyen, de természetesen PS Plus előfizetés ellenében!

Kétezren rendelhettek PS5-öt erről a magyar oldalról, de átverték őket

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2021 metabro.hu | minden jog fenntartva