5 arcade játék 1987-ből, amelyek jóval megelőzték korukat

Az 1980-as években az arcade színtér továbbra is népszerű volt világszerte, túlélve az 1983-as videojáték-összeomlást, amely az egész iparágat súlyosan érintette. Az évtized előrehaladtával az arcade játékok egyre kifinomultabbak lettek, ahelyett, hogy csak a „Pac-Man”-t másolni próbáló játékokat zúzták volna ki. Ez magában foglalta az iparágat előrevivő technológiai fejlesztéseket, újragondolva, hogy a médium milyen játékélményt tud nyújtani. 1987-re az arcade játékok ugrásszerűen fejlődtek ahhoz képest, amit a piac az évtized elején mutatott be.

Itt teljes egészében az arcade-első címekre koncentrálunk, nem a konzolportokra, amelyeket ezek közül a bejegyzések közül többen később létrehoztak. Legyen szó a technikai bemutatás vagy a játékmechanika újításairól, az arcade játékok továbbra is befolyásos szerepet játszottak a teljes videojáték-iparban. Ezek olyan címek, amelyek bár kritikailag vagy kereskedelmileg nem feltétlenül sikeresek, a jövőt ugratták a következő játékok számára. Íme öt arcade játék 1987-ből, amelyek jóval megelőzték korukat kortársaikhoz képest.

A 80-as években olyan 8 bites játékplatformok uralkodtak, mint a Nintendo Entertainment System, Sega Master System és Atari 7800. Ez tette a korai 16 bites játékokat, még játéktermi környezetben is, vizuálisan igazán népszerűvé a kortársaikhoz képest. Ez magában foglalta a Namco arcade címet, a „Yōkai Dochuki”-t, amely igazán megkülönböztette magát az akkori versenytársaktól. A játék egy oldalt görgető platformer, Tarosuke nevű főszereplővel, akit a pokolra ítélnek, és megpróbálja a túlvilágot felügyelő istenségre fellebbezni a sorsát.

Valószínűleg erős vallási témái miatt, beleértve a játék egészét, a „Yōkai Dochuki” nem jelent meg Ázsián kívül. De amikor a Nintendo még 8 bites Mario játékokat gyártott, a 16 bites konzolok pedig évekre voltak távol, a Namco játék vizuálisan lenyűgözőbbnek tűnt. A címet a Famicomra vitték, bár a 8 bites hardver miatt leminősítették, az egykor élénk színpalettát pedig jelentősen elnémította. Világossá vált, hogy a 16 bites játékok jelentik a médium jövőjét, de a konzolhardver még nem volt teljesen ott.

Amikor a ’80-as évek oldalra gördülő beat-’em-up franchise-jairól volt szó, a „Double Dragon” a korszak egyik legkiemelkedőbb darabja volt. A játékban az ikertestvérek, Billy és Jimmy Lee elindultak, hogy megmentsék Billy barátnőjét, Mariant a Black Warriors nevű hírhedt utcai bandától. A játékosok ellenségek hullámain küzdenek meg, miközben városukból a banda főhadiszállása felé haladnak. Ha két játékos játszik egyszerre a játék végén, a végső főnök arra kényszeríti a testvéreket, hogy először harcoljanak egymással.

A „Double Dragon” eredeti arcade verziója észrevehetően különbözött a következő évben a Nintendo Entertainment Systemre portolt verziótól. A NES-verzió jelentős leminősítést tapasztalt a technikai prezentációban, így egyszerre kevesebb ellenség volt a képernyőn. A legfeltűnőbb, hogy a technikai korlátok miatt a NES-verzió nem tette lehetővé a kétjátékos kooperációt, így az első játék csak szóló élmény volt. Ez nem akadályozta meg a játékot abban, hogy kereskedelmi sikert érjen el, a jövőbeli konzolrészletek orvosolják a kooperációs hiányt – de a játék arcade verziója még mindig sokkal jobb.

A Capcom „Street Fighter” sorozata a világ egyik legnagyobb verekedős játéksorozata, közel 40 évvel a megjelenése után. Az eredeti „Street Fighter” játéktermi szekrényeken gombok helyett lyukasztó párnák voltak, amelyek a játékosok ütéseinek erősségét mérték, hogy meghatározzák a karakterek megfelelő találatait. Ezzel az egyedülálló beviteli rendszerrel a játékosok irányítják Ryut vagy Kent, miközben a világ minden tájáról harcolnak az ellenséges harcművészekkel. Ez a Muay Thai bajnok Sagat elleni megrázó leszámolásban csúcsosodik ki Thaiföldön, és a győztest a világ legjobb harcosának ismerik el.

A „Street Fighter” játékok harci mechanikája, amely többféle erősségű fizikai ütést tartalmaz, a franchise sarokkövévé vált. Ami nem maradna, az a lyukasztópad-bemenetek, a Capcom pedig hagyományosabb, hatgombos bemeneti szekrényeket gyártott, amelyek a sorozat szabványává váltak. Az eredeti „Street Fighter” a maga korához képest viszonylag fejlett technikai bemutatóval is rendelkezett, a TurboGrafx-CD volt az egyetlen kortárs konzol, amelyre portolták. A „Street Fighter” lenyűgöző átalakuláson ment keresztül 1987-es első címe után, de a nyomásérzékeny bemeneteket bölcsen elvetették.

Az eredeti „Pac-Man” egy korai ’80-as évekbeli arcade játék volt, amely meghatározta a jelenet aranykorát, így a Namco és a Midway Games számos folytatást készített. Az évtized leginnovatívabbjai közé tartozik a „Pac-Mania”, amely jelentős csavarokat adott a klasszikus formulának. Ahelyett, hogy felülről lefelé néznénk, a játékmenet ferde szögből bontakozik ki, és hamis 3D hatást kelt. A játékmenet viszonylag megegyezik a korábbi bejegyzésekkel: a Pac-Man pontokat emészt fel egy labirintusban, miközben szellemek üldözik, bár a Pac-Man most már képes átugrani a szellemeket, hogy kikerülje őket.

Ez a ferde perspektíva valóban kitűnt a „Pac-Mania”-val kortársai közül, és újra feltalálta az eredeti játék koncepcióját. Az otthoni konzolok csak a 90-es évek elején tudták megismételni a játék akkori lenyűgöző vizuális megjelenését. A játéktermek üzemeltetői felfigyeltek rá, csak 1987-ben 1412 darabot adtak el az Egyesült Államokban. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a „Pac-Man” franchise egy vagyont érjen el, miközben a hamis 3D-s bemutató egyre szaporábban kezdett megjelenni az egész iparágban.

Miután Ed Logg tervező és programozó megalkotta a mérföldkőnek számító „Gauntlet” fantasy játékot, a „Xybots” című sci-fi felé vált. A játékosok egy labirintusban navigálnak egy harmadik személy szemszögéből, robotokat robbantva, miközben az egyes szintek kijáratát keresik. A játékosok fedezékbe bújhatnak, hogy elkerüljék az ellenséges tüzet, miközben a 3D-s labirintusban haladnak, végül egy főnökrobottal kell szembenézniük, akit le kell győzni. A szekrények támogatják a második játékost, hogy csatlakozzon a mókához, együtt dolgozva felfedezzék a labirintust és kitisztítsák az összes robotot.

Harmadik személyű játékmenetével és korai 3D-s szintű kialakításával a „Xybots” feltűnő labirintus volt, amely messze eltér a „Gauntlet” felülről lefelé irányuló perspektívájától. A kétjátékos kooperáció hozzáadása megduplázta az arcade élményét, de a technikai teljesítmény szintjét nehéz lenne megismételni otthoni platformokon. A leminősített verziókat átvitték személyi számítógépekre, de az arcade játék emulált verziója csak 2004-ben érkezik meg. Egy korai, harmadik személyű lövöldözős játék, a többjátékos kooperációs játékkal, a „Xybots” újításai ellenére egy elfeledett ’80-as arcade játék.